A Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás - melynek Újszentmargita Község Önkormányzata is tagja - 2009. őszén pályázatot nyújtott be "A Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja" címmel a KEOP-2009-2.3.0 kódszámú pályázati kiírásra, melyet az irányító hatóság támogatásra érdemesnek ítélt. Ezzel a közel 2 milliárd forintos támogatással 8 település (Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Folyás, Görbeháza, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos és Polgár) területén lévő 9 db régi bezárt szeméttelep rekultivációs munkái valósulhatnak meg a 2010 januárjától 2011 novemberéig terjedő időszakban.
Az újszentmargitai szeméttelep 1982-ben nyílt meg és 2005-ben került bezárásra. A településre jutó 37,5 millió forintos beruházás kapcsán az évtizedek alatt itt felhalmozódott hulladék elszállításával, és a szennyezett talajréteg eltávolításával végre megtörténik a szeméttelep felszámolása, illetve helyben történő végleges rekultivációja a hatályos jogszabálynak megfelelően, s így a településkép és a terület környezetvédelmi állapota egyaránt lényegesen javul.
Impresszum
© Újszentmargita Önkormányzat 2007-2010