Visszatekintve az elmúlt esztendőre elégedetten summázhatjuk, hogy településünk tartalmas esztendőt zárt 2009 szilveszterén. A tavalyi év eseményei között szemezgetve büszkén tapasztalhatjuk, hogy Újszentmargita hírneve és vonzereje egyre szélesebb körben ismert és elismert lett. Rendezvényeinkre az ország távolabbi pontjairól is idelátogattak, vagy éppen mi kaptunk meghívást egy-egy nevesebb eseményre. Ma már nem ritka, ha idegenek községünk nevének hallatára elmosolyodnak, s elismerő szavakkal erősítenek meg bennünket abban, hogy igenis fontos, hogy a kulturális események közösségformáló erejére támaszkodva közvetítsük értékeinket.
Ezekhez az eredményekhez a település minden lakója hozzájárult, s együtt értük el, hogy méltán érezhetjük: Jó Újszentmargitainak lenni!
Itt pedig következzen egy kis visszatekintés az elmúlt év nagyszabású eseményeire, melyek skálája a megyei rendezvényektől egészen a határon túli programokig terjedt:
- 2009. május: "Több mint pusztán egy régió"
Az Észak-alföldi Régió mutatkozott be a nyilvánosságnak Debrecen főterén, ahol a szervezők úgy gondolták, a Polgári Kistérséget Újszentmargitának kell képviselnie.
- 2009. július: "Kivilágos virradtig"
Sikerült megdönteni a magyar nóta éneklés világrekordját! Az általunk felállított új rekord 3307 perc folyamatos nóta éneklés.
- 2009. augusztus: 40. debreceni Virágkarnevál
Ebben az évben Újszentmargitát az a megtiszteltetés érte, hogy a magyarországi Hajdú-Bihar és a romániai Bihor megye közös virágkocsiját kísérhette művészeti csoportjával.
Ugyanezt a virágkocsit másnap Nagyvárad utcáin is végigkísértük, majd a menet megérkezése után a Dalkör bemutatkozhatott a Partiumi magyarok előtt.
- 2009. szeptember: Margitai Borisszák a Balatonnál
A 2008. évi "Régi nóta, híres nóta" verseny második helyezését elért csapat az ország különböző pontjaira kapott meghívást. Ebben a hónapban felléptek Tihanyban és Keszthelyen is!
- 2009. október: Gasztrocsata Győrben
Hagyományainkat ápoltuk az ország nyugati szegletében - a térséget ismét az újszentmargitai Százszorszép Dalkör képviselte!
- 2009. november: II. Hajdú-Bihar megyei Böllérverseny
Benke Laci bácsi vezényletével tizenkét csapat és számos látogató idézte fel a régi hízóvágások hangulatát.
- 2009. december: "Hajdúk a Hargitán"
Hajdú-Bihar és az erdélyi Hargita megye együttműködésének megerősítésére került sor Csíkszeredán, ahol újfent Újszentmargita volt a megye egyik reprezentánsa.
- 2009. december: "Régi nóta, híres nóta"
A második alkalommal megrendezésre kerülő nótaéneklő verseny előkelő második helyezését érték el a Margitai Borisszák.
Impresszum
© Újszentmargita Önkormányzat 2007-2010